 |
Kategória |
 |
|
 |
Kiadó |
|
|
|
Gyorskeresés |
|
|
|
Nyelv |
|
|
|
|
Kritika |
|
est.hu kritika - 2005/12/23 
A 2004 elején megjelent Franz Ferdinand nagylemez több mint hárommillió példányban fogyott, elnyerte az év legjobb brit albumának járó Mercury Prize-t, és még Amerikában is aranylemez lett. A folytatás, a Do You Want To kislemezzel beharangozott You Could Have It So Much Better, melynek születési körülményeiről a skót kvartett Sziget-koncertje előtt készült interjúnkban a gitáros-énekes Alex Kapranos is beszámolt, hasonlóan nagy sikerre számíthat.
Az eredeti tervek szerint a második lemez producere a hiphopos hátterű amerikai Dan The Automator lett volna (egy Can’t Stop Feeling című tervezett kislemezdal el is készült vele, de nem jelent meg, így a közös munka egyetlen publikus eredménye Alex vendégszereplése lett a Handsome Boy Modeling School projekt 2004-es albumán), de a glasgow-i fiúk végül a Muse és a Mars Volta mellől is ismert Rich Costey hangmérnököt választották (aki addigra már a Franz Ferdinand farvizén feljött zenekarok, a Bloc Party és a Maximo Park felvételeinek keverésébe is besegített). A részben a 2004-es szakadatlan koncertezés közben, részben a 2005 eleji turnészünetben írt szerzeményekből a homogén első albumnál sokkal színesebb, változatosabb dalpark állt össze, ahol nemcsak a hangzást, de a kihallható hatásokat tekintve is sokkal szélesebb a spektrum.
A korábban mindig oly éles és feszes zenekar már rögtön a nyitódalban, a jézusi képeket profán luxuskörnyezetbe vizionáló The Fallenben egy Bob Dylan-esen (vagy a Lovin’ Spoonful hippizenekar Summer In The Cityjére emlékeztetően) slampos refrént abszolvál, aztán a beharangozó kislemezdalnak választott Do You Want To (a Knack-féle My Sharona XXI. századi megfelelője) alatt öt slágerre elég zenei ötletet gyúr egybe egy részeg bulin begyűjtött, szexuális ajánlatokkal teli szövegfoszlányokkal („mikor ma este felkeltem, tudtam, hogy valakit magamba bolondítok, és most már azt is tudom, hogy te leszel az… hogy te milyen szerencsés vagy… akarsz elmenni odáig, ahová eddig még sosem engedtelek?… ő csak egy barátom, akit még előtted szoptam le” stb.). A második kislemezdalnak betervezett Walk Away („imádom a hangját annak, mikor távozol / miért nem lépsz már le?”) Morrissey-t idéző verzéjében akusztikus gitárokat is hallhatunk, sőt a lemez igazi meglepetését hozó két dobmentes szerelmes lassúban csak azokat, meg zongorahangokat: a Fade Together és az Alex nagy szerelmének, a Fiery Furnaces-tag Eleanor Friedbergernek szóló Eleanor Put Your Boots On a Beatles/Kinks-hagyományokat követi (az utóbbi dal még szájharmonikát is használ). A What You Meant a Kinks-féle beat lendületesebb oldalát is felmutatja, mielőtt egy reggae-s betéttel szerezne meglepetést, míg a szakítós dalokban (Walk Away, You’re The Reason I’m Leaving, Well That Was Easy) rendre westernes gitártémákat hallunk. A Franz Ferdinandtól szokatlan hangzást hoz az Evil And A Heathen is, mely egy flanger effekten áteresztett kétperces gitárhajsza.
A zenei spektrum mellett a szövegvilág is szélesedett az első album hűvösségéhez képest, néha már a protest song kategóriát is súrolja (ahogy a What You Meant a besztóndult fatalizmussal és közönnyel szemben hirdet életerőt és lelkesedést, a címadó You Could Have It So Much Better egy régi brit politikai szlogennek ront neki hevesen: „hát én nem vagyok hajlandó a cinikus genya lenni / aki a tömegeknek könnyű válaszokat nyújt / mert nem lesz rendben semmi / hacsak nem kelsz fel / gyerünk, kelj fel / én csak egy hang vagyok a fülhallgatódban / amelyik azt mondja, nem / nincs minden rendben / tudod, hogy sokkal jobb is lehetne neked / ha vennéd a fáradságot”).
A lemezen (sőt néha egy dalon) belüli nagy változatosság azonban nem jelenti azt, hogy az anyag ne lenne azonnal felismerhetően Franz Ferdinand-os. A tipikus FF-lüktetés, a diszkós megoldások, a ritmusváltások (például a felénél begyorsuló I’m Your Villainben), az ellenállhatatlanul fülbemászó dallamok, a la-la-la és tü-tü-tü vokálok mind itt vannak, akárcsak Alex szofisztikáltan gúnyos szövegei (a már a 2004-es wieseni koncerten is játszott This Boy például, melynek gyökerei az énekesnek az Amphetameanies nevű ska zenekarral töltött idejébe nyúlnak vissza, egy nagyképű világfi vitriolos portréja). Összességében ez a 13 számos, 41 perces album (melyről ezúttal is simán meglesz a négy-öt kislemezsláger) művészi győzelem: a régi erények megtartása mellett izgalmas új utakat is nyit a Franz Ferdinand számára. Ráadásul ennek a lemeznek a záródala – szemben az első albumot záró 40 Feettel – igazán felfokozott hangulatban hagyja magára a hallgatót: a 4 perc 5 másodpercével a lemez leghosszabb dalának számító Outsiders (mely a meg nem jelent Can’t Stop Feeling és az énekes által még az egyik korábbi zenekarának, a Blistersnek 1996-ban írt The Only Difference keresztezéséből született) a kóválygó szintis alapjaival és lépegető diszkóbasszusával igazi telitalálatot visz be a végére.
Déri Zsolt |
| Click to view All Reviews |
|
|
|
| Üres |
|
|
|
|
Információ a kiadóról |
|
|
|
Facebook |
|
|
|
|
|
Információ |
|
|
|
